Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Közlemény a Monetáris Tanács 2008. február 25-i üléséről

nyomtatás

1. A Monetáris Tanács a 2008. február 25-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 7,5%-os szintjét.


2. Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2008. március 21-én 14 órakor jelenik meg.


Indoklás
A Monetáris Tanács megtárgyalta az MNB 2008. februári „Jelentés az infláció alakulásáról – időközi felülvizsgálat” című kiadványát.

A jelentésben bemutatott előrejelzéssel összhangban a Monetáris Tanács úgy látja, hogy miközben a magyar gazdaságot továbbra is alacsony növekedés jellemzi, az infláció mérséklődése a korábban számítottnál lassabb lehet.

Bár a 2006 óta végrehajtott, a költségvetés konszolidációját célzó intézkedések inflációs hatásai kifutóban vannak, a dezinflációs folyamatot újabb, részben nemzetközi, részben hazai eredetű költségsokkok fékezik. Ezek közül kiemelendő az élelmiszerek és az olaj árának megugrása, valamint a hazai termelői energia árának és a szabályozott áraknak az inflációt jelentős mértékben meghaladó emelkedése. A Monetáris Tanács korábban is hangsúlyozta, hogy a költségsokkok közvetlen hatásait, azok átmeneti jellege miatt, nem kívánja ellensúlyozni. Az esetlegesen kialakuló áttételes, az inflációs várakozásokat tartósan megemelő hatások kialakulása esetén azonban nem kerülhető el a monetáris kondíciók szigorítása.

Az elmúlt időszakban megemelkedett termelési költségek a jövedelmező működés feltételeinek biztosítása érdekében határozott alkalmazkodásra kényszerítik a hazai vállalkozásokat, ami rövidtávon a gazdasági növekedésre is fékezően hat. Az alkalmazkodásnak egyelőre csak kisebb része valósult meg az árakon keresztül, és erre a Monetáris Tanács várakozása szerint alapvetően a munkaerőköltségek visszafogásával, és a termelékenység növekedésével kerül majd sor. Ezt támasztja alá a tavalyi év utolsó negyedévében a bérköltségek visszafogott emelkedése.

Ugyanakkor az elmúlt hónapokban a konjunkturális kilátások romlottak. A gazdasági növekedés meghatározó eleme, a nettó export a globális lassulás miatt 2009-ben várhatóan csökkenő mértékben járul hozzá a növekedéshez. A reálbérek visszafogott növekedése és a foglalkoztatás mérséklődése a lakossági fogyasztás bővülését korlátozza. A kedvezőtlenebb külső és belső konjunktúra, valamint a hitelfelárak emelkedése a beruházási kedvet fékezi. Mindezzel összhangban állnak az üzleti szféra és a lakossági várakozások felmérései, melyek szerint egyre lassabb fellendülésre számítanak a gazdaság szereplői. Ezek a tényezők keresleti oldalról hozzájárulhatnak az infláció csökkenéséhez.

A nemzetközi befektetői hangulat romlása kedvezőtlenül érintette a forinteszközöktől elvárt hozamokat az elmúlt hónapban. Amennyiben a befektetők által érzékelt forintkockázat emelkedése tartósnak bizonyul, az további inflációs nyomással járhat.

Az inflációs kilátások szempontjából a Monetáris Tanács kedvezőnek ítéli a magánszektorban megindult alkalmazkodást, az új költségsokkok azonban veszélyeztetik e folyamatok tartósságát. A dezinfláció elhúzódása a várakozások magas szinten való rögzülésének kockázatát hordozza. Amennyiben a közeljövőben megjelenő makrogazdasági adatok alapján nem lehet kellő bizonyossággal kizárni az áttételes inflációs hatások megjelenését, szükség lehet a monetáris kondíciók szigorítására.


Budapest, 2008. február 25.

MAGYAR NEMZETI BANK

MONETÁRIS TANÁCS  

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem